Az M1-es autópályán, Győr térségében bukott le az embercsempész

2021. 10. 28., cs - 09:21
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Huszonhét illegális migránst szállított autójában a belga férfi.

A rendőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. október 28-án 8 óra 40 perckor, egy német rendszámú gépkocsit ellenőriztek az M1-es autópálya 107. kilométerszelvényében, Győr térségében. A járművel közlekedő belga sofőrön és szintén belga társán kívül az autóban huszonhét – magukat szír állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőt, társát és utasaikat elfogták, őket a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják elő.

.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A belga sofőrrel és társával szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítanak eljárást.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!