Embercsempész Kisszállás közelében

2021. 09. 20., h - 21:46
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Az 53-as főúton fogták el azt a magyar férfit, aki illegális migránsokat szállított.

A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2021. szeptember 20-án 21 óra 15 perckor egy magyar rendszámú személygépkocsit állítottak meg az 53-as főúton. A gépkocsit egy magyar férfi vezette, rajta kívül a járműben két – magukat szír állampolgárnak valló – illegális migráns tartózkodott.

A sofőrt előállítják a rendőrök és őrizetbe veszik. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indít eljárást vele szemben. A nyomozók előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.​

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Végállomás

Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen 30 éves horvát férfi ellen, aki 25 embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.

 

Embercsempészeket fogtak Ruzsán

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály járőrei elfogtak két román állampolgárt, akik kilenc határsértőt próbáltak jogellenesen Magyarország területére szállítani.

 

Újabb luxusautót fogtak Csanádpalotán

A Csongrád-Csanád megyei rendőrök újabb – a német hatóságok által körözött – 20 milliós luxusautót foglaltak le a Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen.

 

Hatékonyabb bűnüldözés

A miskolci polgármester adta át a helyi rendőrkapitányságnak azt a gépjárművet, ami mostantól nagyban elősegíti a munkájukat.

 

A gyanúsított már várta a rendőröket

A betörés után rá-rá nézett egy szerencsi férfi arra a házra, ahová korábban betört, hogy mikor érkeznek meg a bűnügyi helyszínelők. A férfi nem várt hiába, a rendőrök megérkeztek és elfogták a tolvajt.