Embercsempészek rendőrkézen

2020. 06. 05., p - 01:23
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kapuvári járőrök a három illegális migránst, míg a csornai rendőrök az őket szállító embercsempészeket fogták el.

A kapuvári járőrök 2020. június 4-én az éjjeli órákban - szolgálatuk ellátása során - egy gépkocsira, illetve az abból kiszálló külföldiekre figyeltek fel Vitnyéden, a Szent Antal utcában. Az utasokat szállító gépkocsi sofőrje - miután észrevette a rendőröket – egy utasával elhajtott az intézkedés elől, azonban a jármű rendszáma alapján, az M85-ös autóút farádi felhajtójánál a csornai rendőrök megállították az autójukat. Az egyenruhások bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították a 17 éves budapesti sofőrt, valamint utasát, egy szintén 17 éves budapesti lányt. A három, magukat szír állampolgárnak valló külföldi, és az őket szállító két magyar állampolgár elszámoltatása jelenleg folyamatban van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.