Embercsempészt fogtak el a rendőrök

2020. 11. 30., h - 18:14
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun megyei rendőrök nyomozást indítottak az ukrán sofőrrel szemben, aki ki akarta vonni magát az intézkedés alól.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai bűnügyi portyaszolgálat keretében 2020. november 30-án 16 óra 20 perckor Mélykútnál feltartóztattak öt határsértőt, akik afgán állampolgárnak vallották magukat.

Röviddel később a csoport közelében, az 55-ös számú főút 57-es kilométerénél megállt egy lengyel rendszámú személyautó, amelyet egy ukrán állampolgár vezetett. A férfit a rendőrök igazoltatás alá vonták, azonban ő kivonta magát az intézkedés alól. Megpróbált elmenekülni, ám a rendőrök elfogták és előállították.

Az ukrán férfivel szemben felmerült az embercsempészés gyanúja. Az elsődleges adatok szerint a sofőr a feltartóztatott határsértőket szándékozott az autójába felvenni azért, hogy őket jogellenesen Nyugat-Európába juttassa.

A sofőrrel ellen a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai embercsempészés előkészülete bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indítottak. Elszámoltatása folyamatban van.

A határsértőket meghallgatásukat követően a rendőrök visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

 

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.