Embercsempészt fogtak el a rendőrök az M1-esen, Tata térségében

2020. 12. 02., sze - 17:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

17 illegális migránst szállított gépkocsijában egy román sofőr.

Négymegyés akció keretében – a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának információi alapján – a rendőrök az M1-es autópálya 73-as kilométerszelvényében 2020. december 2-án 15 óra 40 perckor ellenőriztek egy román  honosságú személygépkocsit. A jármű utasterében 17, magát szír állampolgárnak valló férfi utazott. A külföldi utasok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, valamint személyazonosságukat hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért az egyenruhások őket, valamint az autó 32 éves román vezetőjét elfogták, és előállítják a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra.

A rendőrök az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A gépjármű sofőrjével szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indul eljárás.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.