Embercsempészt fogtak Letenyén

2017. 08. 19., szo - 10:13
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nepáli férfit fogtak el a határrendészek a letenyei határátkelőhelyen.

Egy magyar taxiban utasként jelentkezett belépésre a letenyei határátkelőhelyen egy nepáli férfi és egy nő, 2017. augusztus 18-án 9 órakor. Utóbbi, más nevére kiállított úti okmányokat adott át a határrendészeknek, akik a nőnél megtalálták a saját útlevelét is, érvényes tartózkodási engedéllyel azonban nem rendelkezett.

A rendőrök a férfit gyanúsítottként hallgatták ki embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, mely során beismerte, hogy ő adta át ismerősének felesége érvényes úti okmányait, hogy azzal igazolva magát, Németországba utazzanak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.