Fokozott ellenőrzést tartott a Barabási Határrendészeti Kirendeltség

2019. 11. 08., p - 13:34
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A demonstratív jelenlét ideje alatt a rendőrök összesen 158 gépjárművezetőt ellenőriztek.

A Barabási Határrendészeti Kirendeltség munkatársai fokozott ellenőrzést tartottak illetékességi területükön 2019. november 7-én. A demonstratív ellenőrzés elsődleges célja a közlekedésbiztonsági helyzet javítása volt. Az egyenruhások emellett fokozottan figyeltek a harmadik országbeli állampolgárok tartózkodására vonatkozó szabályok betartására, az úti okmányok, vízumok, tartózkodási engedélyek eredetiségére és érvényességére, a magyarországi tartózkodás szabályainak betartására, valamint az illegális migráció és a hozzá kapcsolódó bűncselekmények megelőzésére, megszakítására is.

A demonstratív jelenlét ideje alatt a rendőrök összesen 158 gépjárművezetőt ellenőriztek, melynek során 24 esetben fedtek fel valamilyen szabálytalanságot.

Az ellenőrzésekkel a rendőrség a lakosság szubjektív közbiztonságérzetének növelését és a közúti közlekedési balesetek számának csökkentését célozza meg. Az állampolgárok a közeljövőben is számíthatnak hasonló ellenőrzésekre a jogsértések megelőzése érdekében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.