Határrendészeti összefoglaló Vas megyéből

2021. 03. 03., sze - 18:00
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök nyolc határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Vas megyében.

Az egyenruhások 2021. március 3-án 5 óra 30 perc és 2021. március 3-án 17 óra 30 perc között nyolc határsértőt tartóztattak fel Vas megyében. A Szentpéterfa külterületén igazoltatott személyek azt állították magukról, hogy szír állampolgárok. Az intézkedés során azonban sem személyazonosságukat, sem jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.