Határrendészeti összesítő Békés megyéből

2021. 02. 07., v - 06:00
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Embercsempészéssel gyanúsítható két román állampolgárt vettek őrizetbe és huszonegy határsértőt fogtak el a rendőrök.

Békés megyében az elmúlt 12 órában 21 határsértőt fogtak el a rendőrök. A csoportot 2021. február 6-án 23 óra 15 perc körül Dombegyház külterületén tartóztatták fel. A külföldiek közül tizennyolcan szír, hárman pedig afgán állampolgárnak vallották magukat, de nem tudták hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon. A rendőrök előállították őket a Battonyai Határrendészeti Kirendeltségre, ahol idegenrendészeti eljárás indult ellenük. Emellett a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett két román állampolgárt, akik a nyomozás eddigi adatai szerint a huszonegy határsértőt segítették abban, hogy eljussanak Nyugat-Európába.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.