Határrendészeti összesítő Békés megyéből

2021. 04. 08., cs - 18:00
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök nyolc határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Békés megyében.

A Békés megyei rendőrök 2021. április 8-án 5 óra 30 perc és 17 óra 30 perc között két esetben, összesen nyolc külföldit tartóztattak fel. Orosházán, a vasútállomáson 6 óra 15 perc körül ellenőriztek négy férfit. Mindannyian iráni állampolgárnak vallották magukat, de nem tudták hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodtak Magyarországon. A rendőrjárőrök előállították őket a Battonyai Határrendészeti Kirendeltségre, ahol idegenrendészeti eljárás indult ellenük. Négy migráns pedig 9 óra 50 perckor a gyulai közúti határátkelőhelyen belépésre jelentkező moldáv rendszámú kamion rakterében rejtőzködött. A járműveket közösen átvizsgáló magyar és román rendőrök találtak rájuk. A férfiak közül egy iraki, három afgán állampolgárnak mondta magát. Nem tudták igazolni a személyazonosságukat, nem rendelkeztek a határátlépéshez szükséges okmányokkal, ezért nem léphettek be Magyarország területére, ellenük a román hatóság indított eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.