Határrendészeti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2021. 03. 04., cs - 18:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és öt migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

Az egyenruhások négy megyés akció keretében – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Pécsi Osztályának jelzése alapján – 2021. március 4-én 5 óra 35 perckor az M1-es autópályán, Győr térségében ellenőriztek egy magyar rendszámú gépkocsit, amit egy 25 éves román férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül további öt, magát szír állampolgárnak valló férfi utazott. A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetővel együtt elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket. A román sofőrrel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.