Határrendészeti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2021. 03. 05., p - 18:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök két embercsempésszel és tizennégy migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

A Csornai és a Kapuvári Rendőrkapitányság járőrei – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. március 5-én 9 óra 30 perckor az M85-ös autóúton, Rábatamási külterületén ellenőriztek egy litván rendszámú gépkocsit, amit egy 53 éves ukrán férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül további négy, magát szír, míg egy, magát iraki állampolgárnak valló férfi utazott. A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetővel együtt elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket.

Ugyanazon a napon az egyenruhások négy megyés akció keretében – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Debreceni Osztályának jelzése alapján – 11 óra 25 perckor az M1-esen, Győr térségében ellenőriztek egy magyar rendszámú gépkocsit, amit egy 27 éves román férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül további hat, magát szír állampolgárnak valló férfi utazott. A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetővel együtt elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket.

Az elfogott litván és magyar sofőrökkel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A fentieken túl a Győri Rendőrkapitányság járőrei 9 óra 21 perckor Lébény és Börcs között, Győrsövényháza külterületén három, magukat afgán állampolgárnak valló férfival szemben intézkedtek, akiket a halőrök tartottak vissza. Mivel a külföldiek nem tudták igazolni magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, illetve a személyazonosságukat, ezért a rendőrök elfogták, majd előállításukat és meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében – visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.