Határrendészeti összesítő Tolna megyéből

2021. 04. 11., v - 06:00
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és öt illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában.

A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának jelzésére – 2021. április 10-én 19 óra 28 perckor Dunaföldvár belterületén ellenőriztek egy magyar honosságú teherautót. A járművet egy lengyel állampolgárságú férfi vezette, aki a teherautó rakterében öt illegális migránst szállított, akik szír állampolgárnak vallották magukat. A külföldiek személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták. Információ alapján, Dunaföldvár belterületén az egyenruhások intézkedés alá vonták a lengyel sofőr társát, egy szintén lengyel állampolgárt, aki a gyanú szerint előfutóként segítette az embercsempész tevékenységét. Munkatársaink mindkét sofőrt, valamint az utasokat elfogták és előállították.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Mindkét jármű vezetőjével szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.