Két embercsempész és tizenegy illegális migráns

2021. 02. 27., szo - 09:18
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a két román férfit, akik a gyanú szerint határsértőket szállítottak egy kisteherautó rakterében.

A bácsalmási járőrök 2021. február 26-án 13 óra 40 perckor Mélykút közigazgatási területén, az 55-ös számú főúton megállítottak egy román rendszámú kisteherautót, majd intézkedés alá vonták annak sofőrjét és utasát. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a két román férfi 11 illegális migránst szállított a jármű rakterében.

A járművezetőt és társát az egyenruhások előállították, velük szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

A 22 és a 21 éves férfiakat a nyomozók – kihallgatásukat követően – őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

A magukat afgán állampolgárnak valló migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért meghallgatásukat követően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.