Körözték, elfogták

2018. 06. 25., h - 09:16
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sikkasztással gyanúsított férfit állítottak elő a rendőrök a gyulai közúti határátkelőhelyről.

A gyulai közúti határátkelőhelyről 2018. június 24-én, 22 óra körül előállítottak a rendőrök egy férfit. A román állampolgár egy személygépkocsiban utazott. Az ellenőrzését végző útlevélkezelő megállapította, hogy a Makói Rendőrkapitányság sikkasztás bűncselekmény miatt körözi. A 48 éves férfit a Gyula Határrendészeti Kirendeltségre vitték, ahol a Gyulai Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként kihallgatták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.