Letartóztatták az embercsempész féfit, bűntársa pedig bűnügyi felügyelet alatt áll

2021. 01. 14., cs - 16:20
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint hat illegális migránst szállítottak a 44-es számú úton, Kunszentmárton külterületén.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk a KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály jelzése alapján, a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság járőrei a 44-es számú úton, a csépai elágazásnál ellenőriztek 2021. január 11-én 19 óra 50 perckor egy tehergépkocsit vezető budapesti férfit és az autóban utazó társát, egy budapesti nőt. A gépkocsi csomagterében 6 személy utazott, akik szír állampolgárnak mondták magukat. Az intézkedés során azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni. A rendőrök a gépkocsivezetőt és társát előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vételükről határoztak, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Az embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárásban 2021. január 14-én a 28 éves férfi letartóztatását, míg a 25 éves nő elektronikus bűnügyi felügyeletét rendelte el a bíróság.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.