Lezárt akta: Embercsempészek az M5-ös autópályán

2020. 09. 26., szo - 13:00
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun megyei járőrök a sztrádán két autót állítottak meg, amelyekben illegális migránsok utaztak.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának munkatársai – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály I. Bűnüldözési Osztály jelzése alapján – 2020. július 28-án 11 óra 16 perckor az M5-ös autópálya lajosmizsei szakaszán megállítottak egy fekete színű BMW-t, amelyet egy osztrák férfi vezetett.

A gépkocsiban további öt utas tartózkodott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. Ők a járőrök kérdésére szír állampolgárnak vallották magukat.

Rövid idővel később ugyanezen az útszakaszon egy fekete Golfot is intézkedés alá vontak az egyenruhások. Az autó sofőrje török okmányokkal igazolta magát, mellette pedig egy osztrák állampolgár utazott. A járműben további két személy tartózkodott, akik szintén nem tudták hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat, de szír állampolgárnak vallották magukat.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indítottak, mivel a gyanú szerint a sofőrök az illegális migránsoknak segítséget nyújtottak abban, hogy jogellenesen jussanak Magyarországon keresztül Nyugat-Európába.

Az ügy kapcsán a nyomozók egy 34 éves török férfit, egy 34 éves osztrák nőt, valamint egy 27 éves osztrák férfit hallgattak ki gyanúsítottként. Őket őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit az illetékes járásbíróság elrendelt.

 

A rendőrök az ügyben a szüksége eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.