Lezárt akta: más útlevelével próbálkoztak

2020. 03. 24., k - 07:46
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a szerb-magyar kettős állampolgárral szemben, aki két koszovói férfit próbált meg Magyarországra beutaztatni Röszkénél.

A szerb honosságú Volkswagen Golffal érkező sofőr és két utasa 2019. június 25-én 1 óra körül jelentkezett belépésre a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy az utasok által átadott szerb útlevelek nem részükre lettek kiállítva. Meghallgatásuk során koszovói állampolgárnak vallották magukat, azonban magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért őket a rendőrök visszairányították.

A járművet vezető férfival szemben embercsempészés bűntett és közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették, majd az illetékes bíróság 2019. június 27-én elrendelte letartóztatását.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.