Magyar–román határforgalmi megállapodás

2020. 05. 20., sze - 21:03
ORFK Kommunikációs Szolgálat

2020. május 21-én magyar idő szerint 06.00 órától valamennyi – a magyar–román viszonylatban a veszélyhelyzetet megelőzően működtetett – a határforgalmi megállapodásban szereplő határátkelőhely megnyílik.

A Nyugat-Európából, illetve a nyugat-európai úti céllal történő tranzitálás továbbra is biztosított mindkét irányban Csanádpalota Autópálya Határátkelőhelyen (teher- és autóbuszforgalom számára), Nagylak Közúti Határátkelőhelyen (személygépjármű-forgalom számára) és Ártánd Közúti Határátkelőhelyen (valamennyi járműkategória számára).

A tranzitlehetőségek bővültek a személyautókkal, autóbuszokkal és a kisbuszokkal szállított azon román állampolgárok részére, akik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről repülővel utaznak tovább, vagy Magyarországra érkezik a repülőgépük, és hazautazási céllal közlekednek.

A fenti célból érkező gépkocsivezetők és utasaik a beutazás során mentesülnek a hatósági házi karantén elrendelése alól. Utazásuk során, Magyarország területén csak az elengedhetetlenül szükséges alkalommal, a kijelölt üzemanyagtöltő állomáson és pihenőhelyen állhatnak meg.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre utasokat szállító gépkocsivezetőnek 24 órán belül a belépés helye szerinti határátkelőhelyen, a tranzitáló autóbuszokkal utazóknak az utazáshoz szükséges legrövidebb időn belül a kijelölt útvonalon el kell hagynia Magyarország területét.

A tranzitutasok beléptetésének feltétele, hogy alávetik magukat egészségügyi vizsgálatnak, COVID-19 fertőzés gyanúja nem állapítható meg, valamint rendelkeznek a Schengeni határellenőrzési kódexben előírt beutazási és továbbutazási feltételekkel. Az autóbusz, illetve kisbusz vezetője hitelt érdemlően igazolja menetlevéllel a repülőtérre történő szállítás tényét, a szállított utasok hitelt érdemlően igazolják, hogy rendelkeznek érvényes repülőjeggyel, továbbá azt, hogy a célországba történő belépésük biztosított.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.