Menekülő embercsempész rendőrkézen

2021. 06. 22., k - 09:36
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Baja térségében fogták el azt a grúz férfit, aki öt illegális migránst szállított egy kisteherautó rakterében.

 

Mint arról összesítőnkben röviden beszámoltunk, egy férfival szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt nyomozás indult.

Az 51-es számú főúton, Baja térségében 2021. június 22-én hajnalban – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának jelzése alapján – a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának járőre ellenőrizni akart egy szlovák kisteherautót, azonban a sofőrje megállás nélkül továbbhajtott. Az egyenruhások a bajai járőrökkel közösen még a főúton megállították a járművet, de a gépkocsivezető az ülésről kiugrott, és futva menekült. A rendőrök a férfit a közelben elfogták, majd előállították.

A kocsi rakterében öt – magát szír állampolgárnak valló – utas tartózkodott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A jármű grúz sofőrje a gyanú szerint az illegális migránsoknak segítséget nyújtott abban, hogy a jogellenes határátlépést követően Magyarországon keresztül Nyugat-Európába jussanak. Az embercsempészés bűntettével gyanúsítható 36 éves férfit a főkapitányság nyomozói őrizetbe veszik, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására

Az illegális migránsokat meghallgatásukat követően a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.