Rendőrkézen az embercsempész

2020. 05. 29., p - 04:28
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csornai rendőrök elfogtak egy 23 éves szír sofőrt, aki a gyanú szerint egy magát szír állampolgárnak valló férfit akart jogellenesen Ausztriába szállítani.

A Csornai Rendőrkapitányság járőrei a 85-ös számú főút 32+700. kilométerszelvényében - a Rábatamási elágazó közelében - egy német honosságú személygépkocsi vezetőjét és utasait igazoltatták 2020. május 29-én a hajnali órákban. Az ellenőrzéskor a járőrök megállapították, hogy az autót egy 23 éves szír férfi vezette, rajta kívül egy szintén szír nő és férfi utazott a járműben. A sofőr és női utasa német okmányokkal rendelkezett, azonban a másik utas magyarországi tartózkodásának jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudta. A férfi arra hivatkozott, hogy okmányait Németországban hagyta.

A rendőrök mindhármukat elfogták, és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket. Az iratok nélkül utazó férfi meghallgatása során az egyenruhások megállapították, hogy néhány napja még Szerbiában tartózkodott, majd illegálisan jutott be Magyarország területére.

A rendőrök az elfogott illegális migránst - meghallgatását követően - a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően, visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói - a sofőrrel szemben - embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Elszámoltatása folyamatban van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.