Rendőrkézen az embercsempész, aki 5 illegális migránst szállított

2021. 07. 23., p - 22:21
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán állították meg a rendőrök a román sofőrt.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei az M7-es autópálya 63-as kilométerszelvényében, a Balaton felé vezető oldalon a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály jelzése alapján 2021. július 23-án 20 óra 50 perc körül ellenőriztek egy román honosságú személygépkocsit, amelyet egy román állampolgár vezetett.

Az intézkedés során a jármű utasterében 5, magát pakisztáni állampolgárnak valló férfi tartózkodott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A gyanú szerint a sofőr az illegális migránsoknak segítséget kívánt nyújtani abban, hogy a jogellenes határátlépést követően Magyarországon keresztül Nyugat-Európába jussanak. Az ügyben a román gépjárművezetővel szemben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.