Újabb határsértők Katymárnál

2021. 10. 13., sze - 21:30
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az illegális migránsok jogellenesen jutottak be az ország területére.

A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2021. október 13-án 20 óra 34 perckor 11 külföldit tartóztattak fel Katymár közigazgatási területén. Az illegális migránsok szír állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.

A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.