VIII. Országos Határrendészeti Járőrverseny

2019. 06. 28., p - 13:38
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. június 27-én az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rendezte meg a VIII. Országos Határrendészeti Járőrversenyt.

A rendezvényt dr. Balázs László rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályvezetője és Kertész Péter az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ügyvezető igazgatója nyitotta meg. A versenyen 16 csapat 15 helyszínen mérte össze tudását a határrendészeti szakterülettel kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretekből. Az elméleti teszteken kívül, többek között tájékozódási, vezetéstechnikai, fegyverismereti, lovas ügyességi feladatokat kellett végrehajtaniuk a versenyzőknek, de íjászat és evezés is szerepelt a feladatok között.

A járőrversenyt a Szegedi Rendészeti Szakgimnázium csapata nyerte, második a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, míg harmadik helyezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapata lett.

A helyezetteknek járó díjakat dr. Balázs László rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályvezetője, Kertész Péter az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ügyvezető igazgatója és Szilassi-Horváth Jenő rendőr ezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese adta át.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.