A térfigyelő kamera segített az azonosításban

2018. 09. 19., sze - 07:07
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személyautónak ütközött egy pótkocsis teherautó Szarvason. A sofőr a baleset után elhajtott a helyszínről, de a városban működő térfigyelő kamerák segítségével a rendőrök néhány órán belül megtalálták a férfit. A Szarvasi Rendőrkapitányság az ügy vizsgálatát befejezte.

Személyautó és pótkocsis teherautó ütközött össze 2018. április 19-én, 12 óra körül Szarvason, a Szabadság út és a Béke utca kereszteződésében. A tehergépkocsi vezetője későn észlelte, hogy az előtte haladó autó megállt, mert a lámpa piros jelzést mutatott. A sofőr azért, hogy az ütközést elkerülje, balra kormányozta a járművet, de így is nekiütközött a személyautó hátuljának. A teherautó vezetője a baleset után megállás nélkül elhajtott a helyszínről. Az esetnek többen is szemtanúi voltak, akik a jármű felépítését és a színét is el tudták mondani a kiérkező rendőröknek. A Szarvasi Rendőrkapitányság munkatársai a leírás alapján, megnézték a közelben működő térfigyelő kamerák felvételeit, amelyeken látszódott a teherautó rendszáma is. A rendőrök felvették a kapcsolatot a tulajdonossal, aki elmondta, hogy a járművet az egyik alkalmazottja vezeti éppen és megadta a tehergépkocsi úti célját is. Ott pedig már rendőrök várták a sofőrt, aki azzal védekezett, hogy nem észlelte az ütközést. 

A Szarvasi Rendőrkapitányság közúti cserbenhagyás vétsége miatt indított eljárást a férfi ellen. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat 2018. szeptember 18-án átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.