Átcserélte a rendszámot

2019. 08. 03., szo - 06:02
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kapuvári Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint a kapuvári rendőrök az Osli út és a Margit híd utca kereszteződésénél igazoltatták egy személygépkocsi vezetőjét 2019. július 14-én 23 óra 30 perckor. Az egyenruhások azt látták, hogy az autóra felszerelt első és hátsó rendszámtábla különböző, illetve az adattárakban történt ellenőrzés során kiderült, hogy egyik hatósági jelzés sem erre a járműre lett kiadva. A járőröknek a 31 éves fertődi lakos elismerte, hogy a külföldről megvásárolt gépkocsira ő szerelte fel a különböző rendszámokat. Az intézkedők elfogták és a Kapuvári Rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit.

A Kapuvári Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal átadta az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.