Az autó magnóját akarta

2021. 05. 11., k - 14:14
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök eljárást indítottak egy siklósi férfi ellen.

A siklósi járőrök 2021. május 10-én 3 óra 55 perckor Siklóson, az Iskola utcában intézkedtek egy 41 éves helyi férfivel szemben a járványügyi intézkedések megsértése miatt. A férfinél az intézkedéskor volt egy csavarhúzó és egy kiskés is. 

Reggel 7 órakor egy 53 éves helyi férfi tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy 2021. május 9-én 19 óra és május 10-én 5 óra 30 között Siklóson ugyanabban az utcában megpróbálták feltörni az autóját.

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy olyan csavarhúzóval és egy olyan késsel próbálták meg kifeszíteni az autó ajtaját, amilyen az éjszaka intézkedés alá vont férfinél volt. Az is kiderült, hogy a feltételezett elkövető összekarcolta a jármű ajtaját, és letépett róla egy műanyag burkolatot, amely során elvágta a kezét.

A rendőrök elfogták a 41 éves férfit, és előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták. A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését, és azt is elmondta, hogy ittas volt, és az autó magnóját szerette volna elvinni, de nem sikerült kinyitnia az ajtaját.

Ellene lopás kísérlete miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.