Balesetek Békés megyében

2018. 11. 22., cs - 08:36
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három közlekedési balesetben öten sérültek meg.

Békés megyében, 2018. november 21-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békéscsaba külterületén, Békéscsaba és Békés között, 6 óra 45 perc körül összeütközött öt személygépkocsi. A balesetben az egyik jármű vezetője megsérült, sérülése nem súlyos. Békéscsabán, a Szarvasi út és a Kazinczy utca kereszteződésében, 14 óra után néhány perccel összeütközött két személygépkocsi és hárman könnyebben megsérültek. Battonyán, a Somogyi utca és a Rózsa utca kereszteződésében, 16 óra 45 perc körül egy kisteherautó átment egy gyalogos lábfején. A gyalogos férfi 8 napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.