Balesetek Nógrád megyében

2020. 02. 14., p - 09:16
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt napon három személyi sérüléssel járó és négy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 56 éves nő közlekedett személygépkocsival 2020. február 13-án 7 óra 30 perc körül Ludányhalászi irányából Szécsény felé, amikor a járművel az úttesten megcsúszott, majd azzal az útmenti vízelvezető árokba hajtott és felborult. A balesetben a gépkocsi vezetője megsérült.

Tar belterületén, az egyik kereszteződésben balra nagy ívben kanyarodott egy 63 éves férfi 13 óra 45 perckor gépkocsijával, amikor elütötte a vele szembe közlekedő kerékpárost, aki a baleset következtében elesett és megsérült.

Salgótarjánban közlekedett egy nő 17 óra 35 perckor gépjárművel, amikor a vele azonos sávban és irányban forgalmi okból megálló gépkocsi hátuljának ütközött. A balesetben egy utas szenvedett sérülést.

A megye területén az elmúlt 24 órában további négy anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét, hogy a csúszós, jeges utakon fokozott figyelemmel és körültekintéssel kell vezetni!

A téli időszakban a közúti balesetek egyik jellemző oka, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vesznek részt a forgalomban, vagy a járművet nem készítik fel a téli közlekedésre.

Csúszós pályán a fék használata kiszámíthatatlan hatást válthat ki. A hirtelen fékezéskor sokszor előfordul, hogy irányíthatatlanná válik a gépkocsi mozgása, így jelentősen nő a balesetek kockázata.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott időjárási viszonyoknak megfelelően, fokozott figyelemmel és körültekintően közlekedjenek, különösen figyeljenek a gyalogosokra, kerékpárosokra! Amennyiben a közlekedés biztonságát veszélyeztető körülményt észlelnek, esetleg balesetet szenvednek vagy balesetet látnak, kérjenek segítséget a 112-es díjmentesen hívható egységes segélyhívó számon.

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.