Balesetek Zala megyében
Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
Egy férfi közlekedett 2017. július 17-én 16 óra 45 perckor Becsehely irányából Letenye felé Daewo típusú személyautójával, amikor eddig még tisztázatlan körülmények között letért az útról és egy vízelvezető árokba csapódott. A balesetben a sofőr nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
Nagykanizsán, a Honvéd utcában 18 óra 45 perc körül egy férfi leparkolt személyautójával, majd kinyitotta az ajtót, amin egy arra közlekedő kerékpáros átesett. A biciklis a balesetben nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.