Balesetek Zala megyében
Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos és kettő könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A 76-os főúton, Hagyárosbörönd belterületén 2017. augusztus 4-én 13 óra 55 perckor egy Opel Vectra típusú személyautóval közlekedett egy szabolcsveresmarti férfi, aki – elmondása alapján – elaludt, majd az útról letérve egy fának ütközött. A balesetben a gépkocsi vezetője és három utasa nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

Zalaegerszegen, a Rövid-Jánkahegyi úton 2017. augusztus 4-én 20 óra 15 perc körül egy 60 éves helyi férfi segédmotorral lehúzódott egy kapubejáróra a szemből érkező személyautó elől, ahol egyensúlyát vesztette és elesett. A baleset következtében a motoros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Az eljárás során a robogóssal szemben alkalmazott alkoholszondás vizsgálat pozitív értéket mutatott, ezért őt az egyenruhások mintavétel céljából előállították.

Zalaegerszegen, a Landorhegyi úton 2017. augusztus 4-én 14 óra 20 perckor egy 31 éves helyi nő kerékpárjával – fékezést követően – elesett. A balesetben a biciklis és a gyermekülésben utazó gyermeke nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.
