Baleseti összesítő

2018. 08. 12., v - 07:58
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában öt anyagi kárral és egy személyi sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. augusztus 11-én 12 órakor Győrújbaráton a László utcába. A helyszíni szemle adatai szerint egy 33 éves hajdúszováti férfi közlekedett kistehergépkocsival a László utcán, a Zrínyi utca felől a Veres Péter út irányába. Haladása során - eddig tisztázatlan okból - az enyhén balra ívelő útszakaszon az úttestről letérve egy villanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében a sofőr és utasa megsérült, őket a mentők kórházba vitték.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt 2018. augusztus 12-én 03 órakor az M1-es autópálya 171+900 kilométerszelvényében. A helyszíni szemle adatai szerint egy 40 éves férfi közlekedett az M1-es autópályán személygépkocsival, Budapest felől Hegyeshalom irányába. Vezetés közben feltehetőleg elaludt, amelynek következtében a gépjármű a bal oldali szalagkorlátnak, majd a jobb oldali betonelemnek ütközött és felborult. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

A balesetek körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.