Baleseti összesítő

2018. 12. 16., v - 08:25
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt Vas megyében.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy súlyos és egy könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársaink további hét anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2018. december 15-én a 8614-es számú úton. Egy vönöcki lakos személygépkocsival közlekedett Tompaládony felől Mesterháza irányába, amikor haladása során elveszítette uralmát a járműve felett és autójával az útpadkának ütközött, majd a tetejére fordulva a vízelvezető árokba csapódott. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a balesetben négy személy könnyebben megsérült. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a sofőr alkohol fogyasztását követően vett részt járművével a közúti forgalomban, amit a vele szemben alkalmazott alkoholszonda is igazolt. A járművezetővel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Körmendi Rendőrkapitányság. A baleset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálják.

Ugyancsak személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2018. december 15-én, Kőszegen. Egy helyi lakos személygépkocsival közlekedett – a Kórház utcában – a Petőfi tér  felől a 87-es számú főút irányába, amikor haladása során elvesztette uralmát a járműve felett és a vízelvezető árokba csapódott. A balesetben a sofőr súlyos sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Kőszegi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

Anyagi kárral járó közlekedési baleset történt 2018. december 15-én Csörötnek belterületén. Egy zákányi lakos személygépkocsival közlekedett a Fő utcában, amikor elveszítette uralmát járműve felett és egy villanyoszlopnak ütközött. Az intézkedés során munkatársaink megállapították, hogy a sofőr alkohol fogyasztását követően ült volán mögé, amit a későbbi vizsgálatok is igazoltak. Továbbá megállapították azt is, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel és eltiltás hatálya alatt vett részt járművével a közúti forgalomban, ezért a Körmendi Rendőrkapitányságra előállították. Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetése miatt szabálysértési eljárás, ittasága miatt pedig közigazgatási hatósági eljárás indult.

A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy a megváltozott út és időjárási körülményeknek megfelelően, fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek! Fontos, hogy a havazásra és a csúszós utakra figyelemmel válasszák meg helyesen autójuk sebességét, tartsanak megfelelő követési távolságot, induljanak el kellő időben otthonról és legyenek előzékenyek a közlekedés más résztvevőivel szemben!

..., hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.