Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2021. 12. 17., p - 06:50
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök hét anyagi kárral és egy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 8505-ös számú úton Mosonszolnok térségében, 2021. december 16-án 15 óra 58 perckor. Egy 37 éves férfi közlekedett személygépkocsival az 1-es számú főút felől, Mosonszolnok irányába. Haladása során feltehetőleg elaludt, amelynek következtében az úttestről a menetiránya szerinti bal oldalon lehajtva autójával egy fának ütközött. A járművezető a baleset következtében megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték. A szemle során felmerült a gyanú, hogy a sofőr a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott, ezért egészségügyi ellátása során további mintavételről intézkedtek a rendőrök.

.

A baleset körülményeit a Mosonmagyaróvári rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

„…hogy mindenki hazaérjen!”


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.