Bántalmazás lett a vitából

2017. 08. 02., sze - 10:10
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök nyomozást folytatnak egy helyi férfival szemben, aki egy közlekedési vita hevében bántalmazott egy motorost.

A nyomozás adatai szerint egy férfi motorral közlekedett 2017. augusztus 1-jén 18 óra körül Debrecenben, a Honvéd utcán, amikor haladása során összeveszett egy személygépkocsit vezető másik férfival. Amikor a robogós a Honvéd utca és Hortobágy utca kereszteződésében kihelyezett forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzésénél megállt, a gépkocsi sofőrje kiszállt járművéből és az 59 éves sértettet megütötte. A motoros a földre esett, majd a 30 éves gyanúsított a földön fekvő férfit ismét megütötte és megrúgta. A rendőrök a bejelentést követően K. Balázst elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra. Vele szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.