Békés megye útjain történt

2018. 12. 05., sze - 09:00
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Baleset Békéscsabán, Mezőberényben, Szarvason és Békésen.

Békés megyében, 2018. december 4-én öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békéscsabán, a Kossuth tér és a Széchenyi utca kereszteződésében, 5 óra után néhány perccel egy személygépkocsi elütött egy kerékpáros nőt, aki elesett és súlyos sérülést szenvedett. Ezután 11 óra 30 perc körül, szintén Békéscsabán, a Szabó Dezső utca és az Illésházy utca kereszteződésében összeütközött két személyautó. A balesetben az egyik jármű vezetője könnyebben megsérült. Mezőberényben, 16 óra körül egy kerékpáros férfi elesett. A mentők a férfit súlyos, életveszélyes sérüléssel vitték kórházba. Szarvas külterületén, 17 óra 45 perc körül egy személygépkocsi nekiütközött az előtte haladó másik autónak. Az előbbi jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Negyed órával később Békésen, a Széchenyi tér és a Kossuth Lajos utca kereszteződésében két személyautó ütközött össze. A balesetben az egyik jármű két utasa sérült meg könnyebben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Illegális migránsok egy szerb kamionban

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két illegális migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

 

Tispol Seatbelt akció számokban

A rendőrség 2019. március 11-e és március 17-e között európai szintű fokozott ellenőrzést tartott Borsod-Abaúj-Zemlén megyében is.

 

Bujkál

Életveszélyes sérülést szenvedett az a férfi, akit ismerőse sebesített meg Törökszentmiklóson. A rendőrség elfogatóparancsot bocsátott ki a támadó ellen.

 

Marihuána a csomagban

Kábítószer-kereső szolgálati kutya szagolta ki a tiltott szert a csengersimai határátkelőhelyen.

 

Robogók ütköztek

A balesetet okozó járművezetővel szemben az Esztergomi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást.

 

Rabolni akart

A kiskunhalasi rendőrök néhány nap alatt beazonosították és elfogták a rablás kísérlet gyanúsítottját.