Békés megye útjain történt

2019. 01. 15., k - 09:07
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy közlekedési balesetben nyolcan sérültek meg.

Békés megyében 2019. január 14-én négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Kétegyháza külterületén, 7 óra körül egy személygépkocsi megcsúszott az úton és árokba borult. A jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett. Fél órával később, Mezőberény külterületén árokba csapódott, majd visszasodródott az útpadkára egy személygépkocsi. A balesetben hárman megsérültek, egyik sérült állapota sem súlyos. Ennél a balesetnél megállt segíteni egy autós és az álló kocsinak nekiütközött egy szemből érkező másik személygépkocsi. A balesetben szintén hárman szenvedtek könnyű sérülést.  Kondoros külterületén, 10 óra 30 perc körül összeütközött egy tehergépkocsi és egy személygépkocsi. A személygépkocsi utasát súlyos sérüléssel vitték kórházba a mentőszolgálat munkatársai.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.