Békés megye útjain történt

2019. 06. 12., sze - 09:01
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Békéscsabán, Szarvason és Szeghalmon közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök.

Békés megyében, 2019. június 11-én négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Békéscsaba külterületén, 8 óra 45 perc körül összeütközött két személyautó. A balesetben az egyik jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett. Egy órával később, a 44-es számú főút Gyula és Békéscsaba közötti szakaszán egy személygépkocsi őzet ütött el. Az elől ülő utasnál le volt húzva az ablak, amelyen keresztül az állat nekiütközött a férfinak is, aki könnyebben megsérült. Szarvason, a Mátyás király utcában, 16 óra körül egy jármű kinyíló ajtajának nekihajtott egy kerékpáros nő, aki elesett és nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Szeghalmon, az Arany János utcában, 19 óra körül egy nő úgy közlekedett a kerékpárjával, hogy gyermekülés nélkül vitte a biciklijén az 5 éves unokáját. A gyermek egyik lába beszorult a hátsó kerék küllői közé, a mentők a fiút könnyű sérüléssel vitték kórházba.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Bolgár kamionban bújtak meg

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

 

Kamion alvázára kapaszkodott fel

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik.