Békés megye útjain történt

2021. 06. 19., szo - 08:10
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Füzesgyarmaton balesetnél helyszíneltek, Gyulán és Békéscsabán ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök.

Füzesgyarmat külterületén 2021. június 18-án 7 óra 45 perc körül összeütközött két személygépkocsi. Az egyik autó felborult, a jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A baleset okát és körülményeit a Szeghalmi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Békés megyében két helyen is ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2021. június 18-án. Először 16 óra 30 perc körül Gyulán, a Diófa utcában ellenőriztek egy személygépkocsi-vezetőt. Ezután 20 óra körül Békéscsabán, a Pipacs köz és a Fövenyes utca kereszteződésében állítottak meg egy autóst. Mindkét járművezetőnél alkoholfogyasztást jelzett a szonda és a további légalkoholmérések is igazolták azt, hogy ittasan vezettek. A rendőrjárőrök a két férfi jogosítványát elvették és büntetőfeljelentést tettek ellenük.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mennyi az annyi?

A bonyhádi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy hidasi lakossal szemben folytattak közokirat hamisítás bűntett és csalás vétség elkövetése miatt.