Békés megyében történt

2020. 03. 10., k - 08:40
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rongálás, garázdaság és testi sértés miatt történtek rendőri intézkedések.

Békés megyében 2020. március 9-én személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés a rendőrségre.

Rongálással gyanúsítható férfit állítottak elő a rendőrök 2020. március 9-én, Tótkomlóson. A 26 éves tótkomlósi férfi késsel kivágta egyik rokona személygépkocsijának és kerékpárjának a gumiabroncsait. Az Orosházi Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésével gyanúsítja.

Sarkadon, a központi orvosi rendelő első emeletén 2020. március 9-én 10 óra 45 perc körül agresszíven viselkedett, kiabált egy nő, majd kiment az erkélyre és kidobott egy széket. A rendőrök előállították és garázdaság miatt büntetőfeljelentést tettek ellene.

A Békési Rendőrkapitányság rendőrei 2020. március 9-én 19 óra 15 perc körül előállítottak egy békési férfit, mert a gyanú szerint szóváltás után ellökött és többször megrúgott egy nőt. A nő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrség a 39 éves férfi ellen garázdaság és testi sértés miatt indított büntetőeljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.