Békés megyében történt

2021. 05. 11., k - 09:10
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két közlekedési baleset, két bűncselekmény gyanúja miatt történt rendőri intézkedés.

Békés megyében 2021. május 10-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök. Békés külterületén, a Békéscsaba felé vezető úton 10 óra 30 perc körül egy személygépkocsi hátulról nekiütközött egy előtte lassító személyautónak. A balesetben a hátul lévő autó utasa könnyebben megsérült. Dévaványán, 18 óra 30 perc körül egy rendőrautó kerékpárját toló gyalogost sodort el, a nő nyolc napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2021. május 10-én 20 óra 30 perc körül Szeghalmon. Egy személygépkocsi-vezetőnél jelzett alkoholfogyasztást a szonda. A férfit a rendőrök előállították, majd miután újabb két légalkoholmérés is megerősítette az ittasság gyanúját, elvették a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene.

Békéscsabán, a Békési úton, egy italozó előtt 2021. május 10-én 18 óra 15 perc körül egy férfi beült egy parkoló autóba és megpróbálta elindítani azt. A kocsi nem volt bezárva és az indítókulcs is a gyújtáskapcsolóban volt. A tulajdonos tetten érte a férfit és hívta a rendőrséget. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a 40 éves mezőberényi férfit jármű önkényes elvétele bűntett kísérlet elkövetésével gyanúsítja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.