Besurranó tolvaj rendőrkézen

2020. 09. 30., sze - 13:10
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A rendőrségre 2020. március 19-én érkezet bejelentés, miszerint egy ismeretlen férfi aznap délután Hegymagason egy családi házba bement, míg a tulajdonosok a kertben dolgoztak, és a nappali asztalán lévő pénztárcából több tízezer forint összeg készpénzt lopott el.

A helyszínen a nyomozók adatgyűjtést végeztek, aminek eredményeképp látókörükbe került a feltételezett elkövető, egy 28 éves zalaegerszegi férfi, akit pár órával később keszthelyi tartózkodási helyén vontak intézkedés alá, előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a zalaegerszegi lakos 2020. március 19-én, délután Badacsonytördemicen is besurrant egy családi házba, aminek a kulcsát megtalálta, majd a házból több ezer forint készpénzt, és százezer forint összeget meghaladó értékben ékszereket vitt magával.

A rendőrök a 28 éves tolvaj elfogásának helyszínén házkutatást végeztek, ennek során megtalálták az ellopott pénz egy részét, melyet lefoglaltak és visszaadtak a jogos tulajdonosoknak.

A férfi ellen kétrendbeli lopás vétség és egyrendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt eljárás.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

lopás


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.