Bíróság elé állítási javaslat

2021. 10. 31., v - 08:00
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykanizsai rendőrök befejezték annak a két férfinak, és egy nőnek az ügyét, akik ittas állapotban vezették gépjárműveiket.

Az egyenruhások 2021. október 16-án 18 óra 28 perckor Nagyrécsén ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsival közlekedő 73 éves helyi férfit. A rendőrök három nappal később a 7538-as számú úton igazoltattak egy személygépkocsival Letenye irányából közlekedő 66 éves letenyei férfit. Szintén három nappal később, október 24-én reggel, Nagykanizsán a Vár úton állítottak meg egy 60 éves Lentiben élő nőt.

Az igazoltatások során az egyenruhások alkoholtesztert alkalmaztak a gépjárművezetőkkel szemben, ami mindhárom esetben pozitív értékeket jelzett, ezért további mintavétel céljából a három sofőrt előállították, majd járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellenük.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyekben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

 


Hírfolyam

 

Eltűnt Sümegi Mónika

A rákosmenti rendőrök a lakosság segítségét kérik a 45 éves nő megtalálásában.

 

Jelentkezzen, ha felismeri!

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság kerékpárlopás gyanúja miatt keresi az eddig ismeretlen személyazonosságú férfit.

 

Riasztólövés

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 46 éves férfival szemben.