Egy férfi, három eset

2019. 02. 08., p - 11:42
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mezőberényben történt bűncselekmények gyanúsítottját fogták el a rendőrök.

Fúrógépet loptak el egy ház melléképületéből 2019. február 1-jéről 2-ára virradó éjjel Mezőberényben. A városi rendőrőrs rendőrei 2019. február 6-án elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint a bűncselekményt elkövette. A 25 éves mezőberényi L. József szórakozni volt és útban hazafelé ment be a ház udvarára. A melléképületből két flakon olajat és egy szerszámos táskát vitt el, amiben egy fúró volt, majd a szomszéd házhoz tartozó kamrában is járt, de onnan nem lopott el semmit. Emellett tavaly decemberben további két lopást is elkövetett. Egy ház garázsából láncfűrészt, egy másik ház udvaráról pedig egy kerékpárt tulajdonított el.

A Békési Rendőrkapitányság a 25 éves férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.