Egy férfi – öt eset

2021. 08. 17., k - 14:02
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mohácsi rendőrök többrendbeli lopás és lopás kísérlete miatt nyomoznak egy versendi férfi ellen.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. augusztus 16-án arról, hogy Szajkon betörtek egy étterembe. A helyszínre érkező rendőrök megtalálták az épületben a férfit, aki éppen elfogyasztott egy csomag instant kávét és üdítőt. A nyomozók megállapították, hogy a 19 éves versendi férfi négy másik hasonló bűncselekménnyel is gyanúsítható. A gyanú szerint korábban betört két másik mohácsi vendéglátóhelyre, egy harmadikba pedig megpróbált bejutni, de nem járt sikerrel. A férfi bement egy építkezésre is, ahonnan különböző fém alkatrészeket és létrát lopott. A rendőrök elfogták a férfit és előállították a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán mind a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte.

A férfi ellen többrendbeli lopás és lopás kísérlete miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.