Egy nap alatt három vezetéstől eltiltott sofőrrel szemben intézkedtek a rendőrök Győr-Moson-Sopron megyében

2021. 08. 04., sze - 07:47
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mindegyik járművezetővel szemben büntetőeljárást indítottak.

A győri járőrök 2021. augusztus 3-án a délutáni és a kora esti órákban közlekedésrendészeti ellenőrzés során három olyan járművezetőt szűrtek ki a forgalomból, akik eltiltás hatálya alatt vezettek. Elsőként egy 46 éves bonyhádi férfival szemben intézkedtek Bakonyszentlászlón, a Dózsa György utcában, ahol a járművezető egy szabálytalan kikerülési manőver közben érintőleges ütközött egy másik gépkocsival. A férfi adatainak az ellenőrzésekor derült ki, hogy őt a Balatonfüredi Rendőrkapitányság eltiltotta a járművezetéstől.

Győrben, a Fehérvári út 114. szám alatti helyen is ellenőriztek az egyenruhások egy gépkocsivezetőt, aki a Zöld utca irányából Pér felé haladt autójával. Igazoltatásakor megállapították, hogy a 40 éves egerbaktai férfit az Egri Járásbíróság tiltotta el a vezetéstől. Ezt követően a járőrök Kossuth Lajos utca 95. szám alatti helyen állítottak meg egy személyautót. A kocsit vezető 24 éves budakalászi lakosról is kiderült, hogy a Szentendrei Rendőrkapitányság eltiltotta a vezetéstől.

A rendőrök mindhárom gépkocsivezetőt elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságon velük szemben büntetőeljárást indítottak, és a nyomozók járművezetés eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.