Egy nap alatt két körözöttet fogtak Várpalotán

2018. 07. 27., p - 08:05
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában egy sérüléssel járó és négy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány három személyt vett őrizetbe, tizenegy főt fogott el, közülük kettőt az ellenük kiadott körözések alapján. Hét embert állítottak elő, valamennyiüket ittas járművezetés miatt.

A járőrök 2018. július 26-ára virradó éjszaka a 8-as számú főúton, Várpalota határában igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 27 éves helyi lakost. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a sofőrrel szemben a Várpalotai Rendőrkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki, mivel a részére kiszabott pénzbírságot nem fizette meg, továbbá járművezetés eltiltás hatálya alatt ült a volán mögé. A férfit a járőrök előállították a helyi rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették.

A rendőrök 2018. július 26-án 17 óra körül Várpalota egyik utcájában igazoltatták azt a 49 éves helyi lakost, aki ellen a Várpalotai Rendőrkapitányság szintén körözést bocsátott ki. A férfi a korábban rá kiszabott pénzbírságot nem fizette meg, ezért az illetékes bíróság a büntetést elzárásra változtatta. A körözött személyt - előállítását követően - a járőrök a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.