Egy panzió teraszán verekedett, a rendőrök elfogták

2020. 08. 15., szo - 08:14
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berendezési tárgyakat is megrongálták a dulakodás során.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. augusztus 14-én 21 órakor, miszerint Győrben, egy panzió teraszán két férfi verekszik. A helyszínen intézkedő rendőrök megtudták, hogy a szálláshely egyik vendége, egy 44 éves tiszaföldvári lakos összeszólalkozott egy ismeretlen férfivel. A vita dulakodássá fajult, amelynek során a verekedők megrongálták egy műanyag asztal lapját és egy szék támláját is letörték.

.

Az ismeretlen férfi a helyszínről eltávozott, felkutatása folyamatban van. A verekedés másik résztvevőjét az egyenruhások elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.