Életét vesztette a kerékpáros

2021. 09. 04., szo - 15:55
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot annak a 20 éves férfinak az ügyében, akivel szemben halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt folytatott büntetőeljárás.

A nyomozás adatai alapján a férfi 2021. március 25-én délután a 6307-es számú úton Szabadbattyán felől Tác irányába haladt személygépjárművével. Haladása során nekiütközött egy vele azonos forgalmi sávban és irányban közlekedő kerékpárosnak, aki az ütközést követően az úttestet szegélyező vízelvezető árokba csapódott. A baleset következtében a kerékpárt vezető 16 éves lány olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy néhány órán belül, kórházba szállítását követően életét vesztette.

A 20 éves gépjárművezetővel szemben folytatott büntetőeljárás vizsgálati szakaszát a nyomozók lezárták és a keletkezett iratokat a Székesfehérvári Járási Ügyészség részére megküldték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.