Élettársát bántalmazta

2019. 03. 10., v - 08:05
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykanizsai rendőrök egy 41 éves pusztamagyaródi nővel szemben javasolnak vádemelést.

A gyanú szerint a 41 éves helyi nő 2019. január 1-én 16 órakor Pusztamagyaródon, összeveszett élettársával, majd egy késsel megvágta a nyakát. A bántalmazás következtében a sértett férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.